Lassan haladunk… nagyon lassan
Eltelt megint egy hét, sőt már egy kicsivel több is, de sajnos túl sok változásról még mindig nem tudok beszámolni. A szememet már könnyebben ki tudom nyitni és be tudom csukni, ami természetesen jó dolog, de egyelőre nagyjából ennyi. A többi még mindig várat magára.
Továbbra is kapom a fizioterápiás kezeléseket. Már hét alkalmon túl vagyok, de a doktornő úgy döntött, hogy kiír még öt kezelést. Azért óvatosan kell bánni ezzel is, mert ha valami nem megfelelően alakul, még a végén úgy járok, hogy állandóan kacsintgatni fogok.
Kicsit nevetséges így elképzelni magamat, de amikor belenézek a tükörbe, már egyáltalán nem olyan vicces a dolog. Baromira lassan halad minden ezen a területen, és ehhez bizony rengeteg türelem kell.
Azt is mondták, hogy rágóznom kell. Rágózom is, bár megmondom őszintén, lehet, hogy most ütött vissza a karma. Soha nem szerettem rágózni, és azt sem bírtam, amikor valaki hangosan rágózott, csámcsogott, vagy éppen rágóval a szájában beszélt. Ezek a dolgok valamiért mindig zavartak.
Get Mónika Bertus’s stories in your inbox
Join Medium for free to get updates from this writer.
Most pedig szinte az orvos írja elő nekem, hogy rágózzak.
Hát, ha kell, akkor kell. Napi egyet azért becsülettel elrágok. Az egészben az az érdekes, hogy most, ebben a helyzetben még jól is esik. Furcsa dolog ez: amit az ember korábban nem szeretett, annak egyszer csak örülni kezd, mert azt érzi, hogy talán ezzel is tesz valamit a gyógyulásáért.
Lufit viszont még mindig nem tudok fújni, pedig azt is kellene gyakorolnom. Néha egy kicsit jobbnak érzem az állapotomat, máskor meg rosszabbnak. Egyik nap bizakodóbb vagyok, a másikon pedig úgy érzem, mintha semmit sem haladtam volna.
A fülem mögötti rész továbbra is gyakran fáj. Sokszor belenyilall a fájdalom, és ezt el is mondtam a doktornőnek, de nem igazán mondott rá semmit. Nem tudom, hogy meghallotta-e, van-e ennek valamilyen jelentősége, vagy egyszerűen csak hozzátartozik ehhez az egészhez. A lényeg azonban az, hogy a fájdalom még mindig ott van.
Most már érzem, hogy ez kemény és hosszú harc lesz. Sokkal lassabban történik minden, mint ahogy szeretném, de továbbra sem adom fel. Ha egyelőre csak annyi a változás, hogy könnyebben csukom be és nyitom ki a szememet, akkor most ennek kell örülnöm.
Kicsi eredmény, de mégis eredmény. Én pedig megyek tovább.
